Rendőrségi elutasítás és véletlenül kiküldött levél
Ősztől ismét napirenden van Budapest azon kérdése, hogy hogyan reagál a fővárosi rendőrség az utcai és tömegközlekedési zaklatások jelenségére. A HVG újságírója, Martini Noémi szeptember első hetében kereste meg a Budapesti Rendőr-főkapitányságot (BRFK) azzal a kéréssel, hogy interjút készíthessen a rendőrfőkapitánnyal, Baricska Norbert Tamás ezredessel, a budapesti utcai zaklatások témájáról. A BRFK kommunikációs osztálya erre akkor azt közölte: „az interjú lehetőségével nem kívánunk élni”.
Ugyanezen időszakban az újságíró anonim kérdőívet indított, amelyre néhány hét alatt több mint 300 történet érkezett — a beszámolók 93 százaléka nőktől származott. A bejelentések többsége budapesti utcai és tömegközlekedési zaklatásról szólt, és a visszaélések mintázata riasztóan hasonlított egymásra.
Következő megkeresés és részleges, írásos válasz
Amikor a HVG ismét a rendőrséghez fordult — jelezve, hogy a beérkező beszámolók alapján rendszerszintű problémáról lehet szó és ezért indokolt volna személyes interjú — a BRFK szóvivője, Csécsi Soma telefonon kérte, hogy a szerkesztőség küldjön konkrét kérdéseket. A beküldött kérdésekre végül az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) válaszolt írásban, de csak néhány kérdésre adtak választ.
A szerkesztőség ezt követően rákérdezett, miért nem engedik a személyes megjelenést, és ha csak írásban válaszolnak, miért csak szelektíven. Erre pár órán belül érkezett egy válasz – ám a levél vélhetően nem a megcímzett újságírónak szólt: a címzettek között három rendőrségi munkatárs is ott szerepelt, és a levél „Kedves Attila!” megszólítással kezdődött. A dokumentumban a szerkesztőség által megkapott rész szerint az ORFK munkatársa azt írta, hogy „egy sikítozó kékharisnyával nem fog Budapest rendőrfőkapitánya interjút készíteni”.
„egy sikítozó kékharisnyával nem fog Budapest rendőrfőkapitánya interjút készíteni”
Mit jelez ez a helyzet a budapestiek számára?
A történet több szinten vet fel kérdéseket: egyrészt a budapesti nők és más érintettek beszámolóin alapuló adatgyűjtés azt sugallja, hogy a problémák nem elszigetelt esetek, másrészt a rendőrségi kommunikáció elutasító, sőt részben sértő tónusa alááshatja a bizalmat azok körében, akik segítséget vagy tájékoztatást várnának. A véletlenül nyilvánosságra hozott levél megfogalmazása a közvélemény számára különösen problémás lehet, hiszen a szóhasználat leértékelőnek tűnik egy, a zaklatások miatt érintett csoporttal szemben.
Budapest utcáinak és tömegközlekedési járatainak biztonsága nem csupán rendőrségi ügy: a városlakók mindennapi életminőségét, a közlekedés használhatóságát és a nők közterületi biztonságérzetét is befolyásolja. A kérdés, hogy a hatóság miként kezeli az ilyen panaszokat, alapvető tényező lehet a bizalom visszaállításában.
- Az anonimizált kérdőívre több mint 300 beszámoló érkezett, 93% nőktől.
- A BRFK elsőre elutasította az interjút; az ORFK később írásos, részleges válaszokat küldött.
- Egy belső levél véletlenül nyilvánosságra került, benne sértő megjegyzéssel a megkeresésről.
| Elem | Adat |
|---|---|
| Beérkezett történetek száma | 300+ |
| Beszámolók aránya nőktől | 93% |
| BRFK válasza az interjúra | „az interjú lehetőségével nem kívánunk élni” |
A HVG anyaga alapján a rendőrség részéről eddig nem érkezett további magyarázat a véletlenül kiküldött levél szóhasználatára. A kialakult helyzet azonban rávilágít arra, hogy a kommunikáció miként formálhatja a közbizalom alakulását — különösen olyan kérdésekben, amelyek érzékenyen érintik a városlakókat.
Helyismereti tapasztalatból: a budapestiek számára fontos, hogy hasonló esetekben ne csak írásos, töredékes válaszok érkezzenek, hanem átláthatóbb tájékoztatás és látható intézkedések is, amelyek javítják a közterületi biztonságot és erősítik a rendőrség hitelességét.
