A közelmúltban ismertetett kutatási eredmények szerint a Sahul néven említett térség (Ausztrália és Új-Guinea) megafaunájának kihalása összetettebb lehet, mint korábban gondoltuk. Az új leletek különösen a Protemnodon tumbuna nevű, jóval tömörebb testalkatú óriáskengurut érintik, amelyről a tudomány 1983-ban írt először.
Mi derült ki az új leletekből?
A friss kutatások azt sugallják, hogy a Protemnodon tumbuna egyes populációi nem egyszerre tűntek el, és egyes, magashegyi vagy partközeli élőhelyeken akár sokkal tovább megmaradhattak, mint ahogy korábban feltételezték. A forrás szerint voltak olyan vizsgálatok, amelyek a faj fennmaradását 22–25 ezer évvel ezelőtti korig igazolták; egy másik, újabb lelet pedig 18 ezer éves életnyomokra utalt. A Taora-sziklamenedékben talált maradványok pedig arra utalnak, hogy az adott helyet az ember már hosszú időn át használta — egészen körülbelül 6800 évvel ezelőttig.
Ez a kronológia azt a lehetőséget veti fel, hogy egyes óriáskenguru-populációk az ember megjelenését követően is fennmaradtak, és helyi körülmények — például a magashegyi élőhelyek izolációja — lehetővé tették számukra a túlélést az utolsó nagy eljegesedés időszakában és azt követően.
Mit jelent ez a megafauna kipusztulásáról alkotott képre?
A legfontosabb következtetés az, hogy a kipusztulás nem egyszerre, nem egyetlen, mindenütt érvényes okra vezethető vissza. A leletek alapján:
- a kihalások időpontja térségenként és fajonként eltérő volt;
- egyes fajok több tízezer évig együtt éltek az emberekkel;
- ez a heterogenitás arra utal, hogy több tényező — klímaváltozás, élőhely-szűkülés, emberi hatások és helyi ökológiai sajátosságok — együttesen alakíthatták a folyamatot.
Az ilyen, részben időben elnyúló fennmaradás különösen érzékennyé teszi a kutatást, mert a kihalási kronológia így közelebb kerül az ember érkezésének idejéhez, ugyanakkor nem feltétlenül igazolja, hogy az ember volt az egyetlen vagy fő ok.
| Időpont (kb.) | Megfigyelés |
|---|---|
| 41 000 év | A Sahul megafaunájának általános nagyrészt megszűnése a jelenlegi tudás szerint. |
| 22–25 000 év | Korábbi leletek bizonyítékai szerint néhány faj még ekkoriban is élhetett bizonyos területeken. |
| 18 000 év | Egy újabb lelet erre az időszakra datálható maradványokat mutatott. |
| ~6800 év | A Taora-sziklamenedék helyének hosszan tartó emberi használata erre az időre nyúlik. |
Biológiai jellemzők és viselkedés
A Protemnodon tumbuna méretben közelíthetett a mai vörös óriáskenguruhoz, de testalkata jóval masszívabb lehetett. A kutatások szerint ez a faj valószínűleg nem ugrált úgy, mint a legtöbb rokon; erős, hosszú mellső végtagjai segítették a meredek, hegyvidéki terepen való mozgást. Ezek a morfológiai sajátosságok hozzájárulhattak ahhoz, hogy bizonyos populációk elzárt, speciális élőhelyeken képesek voltak sokáig fennmaradni.
A most összegzett eredmények ismét hangsúlyozzák a paleontológiai kutatások és a precíz datálás fontosságát: a részletes, helyspecifikus leletek nélkül könnyen téves következtetésekre juthatunk a kihalás mechanizmusairól. A heterogén mintázat azt sugallja, hogy a múlt nagy állatfajainak eltűnése komplex, többtényezős történet volt, amelyet nem lehet egyszerűen egyetlen okra visszavezetni.
A kutatók további vizsgálatokat javasolnak a helyi lelőhelyek és az emberi jelenlét részletesebb kronológiájának felállítására, hogy pontosabban megértsük, mely tényezők és milyen súllyal járultak hozzá a Sahul megafaunájának lassú eltűnéséhez.
